Posts filed under Interjú

Inspiráció - interjú Üveges Bálinttal és Sárával

Miért örültök, hogy a Bornemiszába járhattatok?

Bálint: Ha az ember keresztény családba születik is, a megtéréséről saját maga hozza meg a döntést, és ennek van egy folyamata. Ha már rájött arra, hogy meg akar térni, akkor a keresztény iskola jó terepet biztosít a megerősödésre. Keresztény iskolában kisebb az esélye annak, hogy az ember rossz társaságba keveredik. Nekem a legnagyobb segítség az volt, hogy a keresztény közegben sikerült olyan kapcsolatrendszert kialakítanom, ami ebből a szempontból is védelmet biztosított. Talán ez az iskola egyik legnagyobb előnye, hogy nagyon sok maradandó barátot lehet szerezni. Kialakulhat egy olyan stabil keresztény kapcsolatrendszer, ami évek múlva is biztosítja, hogy az ember otthon érezze magát Magyarországon és a gyülekezetben is.

Sára: Főleg a gimnázium alatt tartom fontosnak ezt a védelmet, mivel a gyerekek identitása a szüleikhez kötődik, az ő véleményük határozza meg a személyiségét. Addig elég, hogy hiteles kereszténységet lát otthon, mikor viszont tinédzser lesz, elkezd mindent megkérdőjelezni, elkezdi érdekelni mások véleménye, az, hogy a kortársai mit mondanak róla. Nekem sokat számított, hogy láttam mindig hiteles példákat, voltak velem egyidős fiatalok, diákok, akiknél láttam, hogy működik a kereszténység. Ezért tudtam én is úgy indulni, hogy „akkor nekem is menni fog”. Sőt, a tanárok is hitelesen képviselték, amiről beszéltek. A világi iskolában ütköznek a világnézetek, így nagyon sok csoporttársam elmondta, hogy gimiben elnyomták őket. Vagy, mert jó tanulók, vagy, mert előtte külföldön éltek; mindenkit valamiért hátrány ért. Nekem a suliban magától értetődő volt, hogy keresztény vagyok, és ezt nem kell szégyellnem, és ezért amikor kikerültem az egyetemre, akkor is ilyen magától értetődőnek tudtam kezelni .Ezért tudtam magabiztosan nekivágni az egyetemnek: tudtam, hogy nagyon sokan vannak akik, ha nem is itt az egyetemen, de hozzám hasonlóan keresztények, és ez adott egy stabilitást. A csoporttársaim sokszor megdöbbentek, hogy milyen sok barátom van, hogy mennyire erősen képes kötődni az ember az igaz barátokhoz. Amikor beszélgettünk, kiderült, hogy nekik csak 1-2 közeli barátjuk van és azokkal is hol összevesznek, hol kibékülnek. 

Hogyan vált egyértelművé, hogy merre mentek tovább?

Bálint: Azt gondolom, hogy ebben is, mint mindenben, elsősorban a Szent Szellem vezetését kell kérni. Azonban fontos, hogy emellett az ember aktívan keressen.  Például, ha vannak gimis korban olyan ismerősök, akik már felsőoktatási intézményben tanulnak, tőlük lehet kérdezgetni. Érdemes kipróbálni a szóba jöhető lehetőségeket, beülni órákra, megnézni milyenek a tanárok, végigsétálni a folyosón, megnézni milyen emberek járnak oda. Ez tud adni egy olyan végső benyomást, ami alapján tudunk dönteni. Én is elmentem egy ismerősömmel az adott egyetem nyílt napjára, és végighallgattam a szokásos tájékozatót, majd az alapján választottam szakot. Haza is mentem volna, de az ismerősöm szólt, hogy szerinte még van egy rész. Ott hangzott el igazából, ami személyre szabott volt és végül egy teljesen más szakra jelentkeztem, mint amire a nyílt nap előtt szerettem volna. Sokszor úgy tűnik mintha véletleneken múlna, de én hiszem, hogy Isten keze benne van abban a folyamatban, ahogy az ember végül meghozza a döntéseit, csak meg kell tanulni együttműködni vele.

Sára: Mivel humán érdeklődésű vagyok, elég sokáig gondolkodtam a jogon, mégis éreztem, hogy nem nekem való. Egyszer Corvinusosok előadást tartottak az egyetemükről a Bornemiszában. Bár azt hittem, hogy ott csak közgazdasági képzés van, mégis beültem. Akkor tudtam meg, hogy a közgázon van társadalomtudományi kar is. Elkezdtem utánanézni. Azért imádkoztam, hogy amikor bemegyek nyílt napokra, az Úr éreztesse, ha ott vagyok, ahol Ő látni akar. Nem kell arra várni, hogy megnyíljon az ég, ezt érzi belül az ember. Volt olyan egyetem ahol éreztem, hogy nem tudnék tanulni, vagy vizsgázni, de mikor bementem a közgazdasági egyetemre tudtam, hogy ott a helyem. Ott dőlt el véglegesen. Az Úr mindannyiunknak eltervezett egy pályát. Ennek a nyomait már fiatalon föl tudjuk fedezni. Abban az irányban kell tapogatózni, amerre visz a nyomvonal, amire tehetséget adott Isten, ami felé vonzódást érzel. Nem csak azt kell nézni, hogy mennyit lehet keresni azon a területen, mert lehet, hogy 100-ból 99 ember nem tud abból nagy pénzt csinálni, amire az Úr téged elhívott, de te fogsz tudni. Természetesen fontos a józanság is, hogy versenyképes tudást szerezzünk meg, főleg, ha családalapításban gondolkodunk.

Olyan volt az egyetem, mint amilyenre számítottatok?

Bálint: Megmondom őszintén én egy kicsit féltem attól, hogy mivel nem vettem részt a gólyatáborban, kiközösítenek, és az első hetekben volt is egy ilyen hangulat. Sokszor azonban nem is azok az emberek gondolják ezt, akik részt vettek benne, hanem van egy ilyen szellemiség az egyetemeken. Ezt az általános hangulatot a felsőbb évesek és az úgynevezett partyarcok generálják:„csak az a jó fej, csak az tud érvényesülni,aki az összes hülyeséget megcsinálja”. Az is igaz, hogy az első hetekben ők már ismerik egymást, de teljes kifutásában nézve, egyáltalán nem azok érvényesültek, akik anno a gólyatáborban a leghangosabbak voltak. Sőt, sokan közülük, végül le se diplomáznak. Ezen az első szakaszon túl kell lépni és az Úr fog adni olyan kapcsolatokat, akikkel az ember tud együtt dolgozni. Akkor fogod megtalálni ezeket az értékes embereket az egyetemen, ha te is megtartod a saját értékeidet. Például, ha van értelmes véleményed a politikáról, a közéletről, az eseményekről, ki tudsz alakítani jó kapcsolatokat ezek mentén.

Sára: A Bornemisza egy jó értelemben vett burok. Ez alatt azt értem, hogy egyrészről ad egy hatalmas védelmet, amiben lehetőségünk van megerősödni a hitben és karakterünkben is, de másrészről el is fedi az ember gyengeségeit. Keresztény közegben mindenki, aki nem lázadó igyekszik jó keresztényként viselkedni, de ha csak azért veszi fel ezt a magatartásformát, hogy a környezetének megfeleljen, akkor világi közegben a külső nyomás miatt a világi magatartást fogja követni. Amúgy én sem tapasztaltam semmi hátrányt abból, hogy nem voltam gólyatáborban. Amikor első nap körbevittek a suliban, egyből odamentem emberekhez, elkezdtünk beszélgetni, és máris kiderült, hogy nagyon sokan szintén nem voltak, mert belázasodtak, nem volt kedvük, nyaraltak stb. Tehát nem igaz, hogy oda mindenki elmegy, aki nem keresztény. Ezután meg úgyis jönnek az órák, amikor már teljesíteni is kell, nem csak arcoskodni, és elkezdenek megmutatkozni az eredmények. Nagyon érdemes kezdeményezőnek lenni, hogyha például vannak jó jegyzeteid, el kell küldeni másoknak, így felfigyelnek, hogy „ő az, akinek tök jó jegyzetei vannak, mellé ülök”. Így még több emberrel, több társasággal is meg lehet ismerkedni, mint a gólyatáborban, és inkább az intelligens, tanulós emberekkel lehet kiépíteni a kapcsolatot, ami vizsgaidőszakban különösen hasznos. Bár az egyetemen amúgy sem a barátságokért adják a diplomát, hanem a teljesítményért.

Hogyan fogadták, hogy keresztények vagytok?

Természetesen nem tagadtuk le, hogy keresztények vagyunk, de nem is tetováltuk magunkra. Tudták rólunk, hogy a Hit Gyülekezetébe járunk, de nem tettünk egyből mindenkinek bizonyságot. Eleinte leginkább az életmintával tudtunk jó bizonyságok lenni. Az nem jó stratégia, mikor valaki először úgy lép be az ajtón, hogy „térjetek meg, mert elkárhoztok!”, aztán átesik a cipőfűzőjén, mert nem veszik komolyan. Először fej pozícióba kell kerülni, hitelesnek kell lenni ahhoz, hogy figyeljenek arra, amit mondunk. Amikor később fokozatosan kiderül az emberről, hogy jó fej, egészséges kapcsolatai vannak, ügyes, normális életet él, intelligens, az órákon figyel, jó jegyzetei vannak, jól teljesít, stb. Akkor hiteles tud lenni. Ha már vannak személyes kapcsolatok és már nyitottak az emberek, akkor lehet bizonyságot tenni, az élet hozza a lehetőségeket. Nagyköveteknek kell lennünk, mert ha tudják, hogy keresztények vagyunk és a gyülekezetbe járunk, akkor a mi viselkedésünket vetítik ki az egész gyülekezetre és a kereszténységre. Igaz, hogy ez sok munkát és fegyelmezettséget igényel, de nagyon megéri, ezt több volt Bornemiszás is tanúsíthatja. A Corvinusos gyülisek bizonyságára már megtért egy srác, aki azóta is stabilan jár a gyülekezetbe. Vannak sokan akikkel diplomázás után is tartjuk a kapcsolatot, érdeklődnek, mert látják, hogy működik a kereszténység. 

Mit tanácsoltok a jelenlegi Bornemiszásoknak?

A nyelveket olyan fontosnak tartjuk, hogy mást nem is mondunk. Érdemes két „szokványos” nyelv mellett valamilyen extrát is elsajátítani a gimnáziumi évek alatt. Óriási előny származik a jó nyelvtudásból szinte minden munkaterületen.

Posted on January 16, 2015 and filed under 201303, Bornemisza, Interjú, Vracsarity Noémi.

Akiért egy egész iskola közbenjárt

 

Ács Borbála saját gyógyulásának történetét meséli el. A most 12.-es tanuló megkönnyebbülten tekint vissza az egy évvel ezelőtti zűrös kis „kalandjára”. Talán sokan emlékeznek még a sok imát kérő sms-re, a tornateremben tartott imaalkalmakra és a pillanatra, amikor az iskola egy emberként lélegezhetett fel Bori gyógyulásának híre hallatán. És bár Bori meggyógyult kérdések tömkelegét hagyta maga után. Milyen betegség támadta meg Borit?  Hogyan gyógyult meg? Ezekre és még sok más kérdésre kapunk egy rövid kis interjúban választ.

Hogyan kezdődött a betegséged? Addig semmiien ilyesféle problémád nem volt?

Alapjáraton én nem vagyok beteges típus. Soha nem voltam kórházban előtte. Ez is úgy indult, hogy elkezdődött az iskola szeptemberben és én még jártam két-három napot. Az első hét csütörtökén nagyon fáradtnak éreztem magamat, másnap már magas lázra ébredtem. Megvizsgáltak, de csak egy kis vírusnak tudták be az egészet. Ahogy mentek a napok, a lázam nem csökkent, hanem 39- 40 fokon stagnált, és semmi nem használt. Hétfőre már felállni is alig bírtam, úgy kimerültem. Elmentünk orvoshoz, de a barátnőmnek és anyukámnak kellett kivonszolnia a házból annyira nem volt erőm semmire. 

Ekkor már befektettek a kórházba?

Az orvos annyit mondott, hogy biztos csak kiszáradtam, de azért menjünk be a gyerekosztályra. Az orvosok próbálták megmérni a pulzusomat és a vérnyomásomat, de semmi nem volt mérhető, olyan alacsony volt. Dobálták el a műszereket, mert azt hitték, hogy elromlottak. Fájlaltam a vesémet, mivel csak 16 éves voltam nem vittek el az intenzív osztályra, de éjszakára bent tartottak a kórházban. Anyukám végig bent maradt velem, hogy megvárja az eredményeket. Sem vizeletmintát sem vért nem tudtam adni. Megtalálták a vénámat és nem jött vér belőle. De végül meg tudtak vizsgálni, és az eredmények azt mutatták, hogy a CK szintje, ami az izmokat alkotja, nekem 60000-es magasságban volt. 

Mi a normális?

Olyan 100-150, ha eléri az 1000-et, ott már nagyon nagy baj van. Tehát csoda, hogy életben voltam. A vesém leállt, gyorsan felküldtek Pestre. Az izmom folyamatosan bomlott le, de a keratin termelődött és így folyamatosan puffadtam föl. 10 kilóval több voltam, mint szoktam. A mentőre még egy órát kellett várnunk. Felkerültem az egyes számú gyerekklinikára. Ott megállapították, hogy már nagyon nagy baj van. Innentől nekem teljes filmszakadás volt.

Kómába kerültél?

Nem kómába, csak mesterséges kómába. Egy bizonyos szertől tudtak ebben az állapotban tartani, hogy ne érezzek fájdalmat. Így voltam két hétig. 

Mi volt az alapprobléma?

Ezt máig nem tudják az orvosok, vírusra gondolnak, és szerencsétlen véletlenekre. A vesém leállt, és lélegezni sem tudtam volna, ha nem tesznek fel lélegeztető gépre. Nem nagyon adtak esélyt, hogy megérem a reggelt. Hatványozottan életveszélyes állapotban voltam. Az egyik orvos felhívta a barátját, aki egy neves specialista, hogy vizsgáljon meg. Másnap átszállítottak a felnőtt intenzív osztályra. Ott napokon keresztül küzdöttek az életemért, mindent megtettek, ami emberileg lehetséges. A szüleimnek itt lett világos, hogy itt már csak Isten tud segíteni. Ruff Tibor és Nagy József lelkészek bejöttek, hogy imádkozzanak értem. Másnap az orvosok találtak egy szakirodalomban egy tanulmányt, amiben írtak egy gyógyszerről, ami lehet, hogy tud használni. Ez a gyógyszer napi egymillióba került. A kórház gyorsított eljárással elválasztott pénzt a kutatásaiktól, hogy megkaphassam a gyógyszert. Nagyon hálás vagyok a kórház alkalmazottjaiért, hiszen tényleg emberfeletti módon küzdöttek értem. Ez a gyógyszer indította el a CK szint csökkenését. 

Mennyi volt ez ekkor? 

Ekkor már 600 000-nél tartott. Az egész világon nem mértek nagyobb CK értéket, az enyém volt a legnagyobb. Több napig kaptam ezt a gyógyszert, és így ez az érték napról napra feleződött. Még hetekig folyamatos volt az életveszély. Két hét után elkezdtek felébresztgetni. A vállizomzatom teljesen lebomlott, éppen hogy a szememet tudtam mozgatni.

Kommunikálni sem tudtál?

Beszélni a lélegeztető cső miatt nem tudtam. Nem volt hangom, így maximum tátogni tudtam. Hosszas alvásból való felébresztés után az ember még napokig nagyon bágyadt. Ha álmodtam valamit, arra azt hittem, hogy megtörténik, ami megtörtént, arra azt hittem, hogy álmodtam. Így még az ébresztgetés napjai is elhomályosulnak. Nagy veszély volt még az is, hogy a betegség után semmilyen fogyatékosságot se szenvedjek. Lehetséges volt, hogy nem tudok teljes életet élni, de már pár héttel az ébresztés után kiderült, hogy nincs nagy baj.

Tudtál arról, hogy milyen komoly dolgok történtek veled?

Abszolút nem. Fokozatosan tudtam meg mindent. Úgy gondoltam a felébresztés után, hogy egy hét múlva majd megyek iskolába, akkor még nem tudtam, hogy az is csoda, hogy egy év múlva boldogan iskolába járhatok. Nagyon veszélyes helyzetben voltam még akkor is. 

Volt halálfélelmed?

Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy soha nem éltem meg a halálfélelmet. Soha fel sem merült bennem, hogy nem fogok meggyógyulni, és ez biztosan Isten kegyelme volt. Sok mindent csak hónapok múlva értettem meg, hogy milyen súlyos volt az állapotom. Mikor kicserélték a lélegeztető gépemet, el tudtam kezdeni enni. A kórház dolgozói nagyon szerettek, nagyon hálás vagyok, hogy ilyen emberek közé kerültem.  Az egyik ápoló hölgynek, aki a legtöbbet foglalkozott velem, a most született kisbabájának a második neve utánam Borka lett. Vele még most is jóban vagyok, ő volt a második anyukám. 

Mi történt miután stabilizálódott az állapotod?

Rehabilitáció. A hosszas fekvés után meg kellett tanulnom ülni. Kezdetekben 8-10 ember kellett minden nap, hogy kiültessenek egy székbe. Ez nagyon kifárasztott. Majdnem 3 hónapot voltam az intenzíven, onnan rehabilitációs kórházba, ahol 6 hónapot töltöttem. Szép lassan megtanultam újra járni. Napközben folyamatosan tornáztunk, hétvégén haza mehettem. Az egyik legjobb kórház az országban, de a légkör nem volt annyira felhőtlen, mint az intenzíven. Innen ki akartam jutni, bár már látogathattak a barátaim.

 100%-os a felépülésed?

Elvileg nem, csak én ezt nem veszem tudomásul. Van egy kis idegsérülés a lábamban, ami folyamatosan javul. 

Sok szeretetet kaptál az iskolából a betegség közben?

Nagyon. Segítettek a tanárok is, hogy ne kelljen osztályt ismételnem. Nagyon hálás vagyok nekik is. Nyáron letettem a vizsgákat. Sokan segítettek feldolgozni az eseményeket, és nem tudom eléggé megköszönni a keresztényeknek, hogy ennyit imádkoztak értem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen szintű összefogás volt, hogy a Bornemiszások együtt imádkoztak értem. Ez számomra ma is felfoghatatlan, mindenkinek hálás vagyok ezért a rengeteg közbenjárásért és szeretetért! Az osztályomért külön hálás vagyok, hogy ennyire kiálltak értem.  A szüleimet pedig mindig csodálni fogom azért a kitartásért és hitért, amit produkáltak ezekben az időkben. Csodaként élem meg, ami történt.


 
Posted on January 16, 2015 and filed under 201303, Interjú, Megtérés és Hit, Pogácsás Vera.

Mindenkinek meglepetést okoztunk - interjú Németh Tamással és Saloméval

A gyerekek mindig hasonlítani szeretnének a náluk idősebb tekintélyekre, szüleikre, végzős diákokra vagy celebekre. Most egy olyan családot mutatunk be, akikről valóban érdemes példát venni.

Németh Tamás(23) és Salomé(22) két kisgyermek boldog szülei. Mivel ők is a Bornemisza Péter Gimnázium tanulói voltak, megkértük őket, hogy meséljék el az iskolában szerzett tapasztalataikat.


Hogyan befolyásolta az életeteket, hogy a Bornemiszába járhattatok?

Tomi: Nagyon örültem, hogy már másodikos koromra megalapult a Bornemisza és átmehettem, mert a világi iskolában kötelező volt a karate oktatás, néptánc, meg hasonlók. A keresztény iskola ad a fiataloknak egy védelmet azzal szemben, hogy nem kell olyan közegbe járniuk, ahol mindennap a világ értékrendje nehezedik rájuk,itt az erős erkölcsi szabályrendszer, és a szigorúan betartott keresztény normák nagyobb tartást adtak nekünk. Olyan tanárok vettek körül, akik mellett tényleg tudtuk, hogy egy káromkodás is elég, hogy az igazgatónál végezzük. Ha valaki az idejét arra fordítja, hogy felkészüljön az életre, szellemileg és a tanulás szempontjából is, ez az iskola egy kiváló lehetőség,viszont mindenkinek saját hozzáállásán,eltökéltségén múlik, hogy mennyire él ezekkel a lehetőségekkel, mert nagyot koppanhat az életben, amikor kilép ebből a burokból.


Sali: Én nyolcadikig nagyon szerettem világi iskolába járni, mindaddig míg az osztálytársaim el nem kezdtek bulizni, és egyre inkább csak a paráznaság lett a téma, így kilencedikre már teljesen egyedül éreztem magam. Persze bárkivel el tudtam poénkodni, de igazi barátaim nem voltak. Bár nekem pont ez a világi környezet adott egy nagyon nagy tartást, mert egyértelmű volt, hogy mi a jó és mi a rossz. Tizedikben mentem át a Bornemiszába, ami egy nagyon jó döntés volt az életemben. A különbség óriási volt a két iskola között, például az első pár nap éreztem, hogy valami nagyon furcsa, és aztán rájöttem, hogy nem hallok egyetlen egy káromkodást sem. Annyira megszoktam, hogy a világi suliban minden második szó, valami gusztustalan kifejezés, hogy számomra ez egy óriási felüdülést okozott. Nekem nagyon nagy áldást jelentettek a bibliaórák, a reggeli imák, sőt, mi imaalkalmat is szerveztünk az osztályban.

Eléggé felkészít a Bornemisza a továbbtanulásra?

Igen, mindenképpen, de szerintünk ez főként a hozzáállástól függ, elsősorban a diákban kell, hogy meglegyen az elhatározás. A tanárok mindent megtesznek, hogy felkészítsenek az érettségire, nyelvvizsgákra, versenyekre, sokszor maguktól, önszorgalomból szerveznek plusz felkészítő órákat. A legtöbb diák azonban sajnos nincs tisztában azzal, hogy ez az odaadás a tanárok részéről egyáltalán nem természetes, más iskolákban ez egyáltalán nem így működik. Ezúton is szeretnénk megköszönni a sok plusz energiát, amit tanáraink belénk fektettek!

Inkább akkor vagy most vagytok hálásak azért, hogy ide járhattatok?

Tamás:
Már a gimnázium alatt dolgoztam, és 18 éves koromban céget is alapítottam, tehát tisztában voltam azzal, hogy mi folyik a világban. Már akkor is hálásak voltunk, de így, most több év távlatából még jobban látjuk, hogy mekkora érték a keresztény iskola.

Mikor ismerkedtetek meg?

Sali: Alsótekeresen találkoztunk először, ahol együtt szolgáltunk, aztán a Bornemiszában osztálytársak lettünk. Mint utólag kiderült, mindkettőnkben már a gimnáziumi évek alatt kialakult egy szimpátia, de ezt tudatosan lenyomtuk magunkban, és csak az érettségi után kezdett el udvarolni nekem Tamás. Hallottuk Sándornak azt a tanítását, ahol kerek perec elmondta, hogy ennek egyszerűen a gimnáziumi évek alatt nincs itt az ideje, és nem kell vele foglalkozni. Bár már tízedikes korunktól egy osztályba jártunk, de még a legjobb barátainknak is meglepetést okoztunk.

Úgy alakult az életetek, ahogy terveztétek?

Sali: Sokkal jobban. Én a gimi alatt kezdtem el tanulni sminkelni, és utána pedig a fodrászatot is elvégeztem, így van két szakmám, amit a gyerekek mellett is tudok csinálni. Már általános iskolában tudtam, hogy ezekkel akarok foglalkozni, de legfőképp arra vágytam, hogy anyuka lehessek. Szerintem egy nő arra lett teremtve, hogy egy jó társ legyen és gyermekeket szüljön, az egy másik dolog, hogy a mai világban a legtöbb nőnek dolgoznia is kell a biztos megélhetésért. Jelenleg a Szent Pál Akadémián is tanulmányokat folyatok, amit nagyon élvezek.

Tamás: Én egy gazdasági főiskolára jelentkeztem, ahova fel is vettek, de nekem sajnos nagyon nagy csalódást jelentett az egész oktatási szemlélet, úgyhogy eljöttem, és inkább a cégünk építésébe fektettem több energiát. Javasolni tudom, hogy ha nem érzel nagy elhivatottságot, hogy egyetemre menj, akkor nyugodtan gondolkozz szakmában, mert manapság nagyon nagy a kereslet a jó szakemberekre.

Könnyebb volt gyereknek lenni, mint felnőttnek?

Sali: Én nagyon vártam ezt az időszakot, nagyon élvezem, és egyáltalán nem mennék vissza.
Tamás: Én is vártam, és élvezem, de azért sokkal több terhet kell, az embernek cipelnie.

Mit javasoltok a mostani Bornemiszásoknak?

Hogy használják ki a minden idejüket. Készüljenek fel az életre, csinálják meg a nyelvvizsgát, jogosítványt, ha van valami, amiben tehetségesek, akkor kezdjenek el utána járni a szabadidejükben, képezzék magukat az internetről vagy könyvekből. Bár sok fiatal azt gondolja a gimnáziumi éveik során, hogy nincsen idejük semmire, de higgyétek el, hogy akkor van a legtöbb. Becsüljék meg nagyon, hogy keresztény közegbe nőhetnek fel, a gyülekezetet és a szüleiket, mert mindez Isten kegyelme.
 

Posted on January 15, 2015 and filed under 201302, Vracsarity Noémi, Interjú, Bornemisza.