Posts filed under 201404

Így tanulnak mások

Sokan gondolják úgy, hogy Magyarországon az oktatás és iskolarendszer gyakorlatiatlan, nem készít fel az életre, rengeteg olyan dolgot kell megtanulnunk, amire soha nem lesz szükségünk. A világ többi országában bezzeg csak tízkor kezdődik a tanítás, nem kapnak házit, mindenkinek saját Ipadet ad az iskolája… Ilyen beszélgetésekkor kiderül, hogy mindenkinek százával tanulnak külföldön az ismerősei és mindenki jobban tudja, hogy kint milyen jó az oktatás. Ezeknek a sztereotípiáknak jártunk utána és 8 országból kérdeztünk meg diákokat/tanárokat, hogy kiderüljön, mennyi igaz ezekből a hírekből, és melyik részük csupán az „urbán legenda”…

Janie Jellings (Eastbourne, East Sussex, Angila)
Angliában kicsit más az oktatás szerkezete. A diákok 16 évesen egy bizonyos „kis érettségit” tesznek, aztán elhagyják a gimnáziumot. Innen a „college”-ba mennek (gimnázium – főiskola közötti szint), ahol többféle tudományágat vagy szakirányt választhatnak, azaz szakmát is tanulhatnak, vagy előkészülhetnek az egyetemre. Az osztályokat a diákok képességei alapján osztják be, egy osztályba körülbelül 30 diák jár. Kötelező gimnáziumi tárgyak a matematika, angol, természettudományok és az informatika. Ezekhez társul még a PSHE (személyes, szociális és egészségügyi oktatás), valamint az etika és a testnevelés. A “Student Voice” (=a diákok hangja) program, valamint az Iskolatanács keretében a diákok kifejezhetik véleményüket. Évente több külföldi utat szerveznek, és mindig megrendezik a karrier-vásárt, amikor helyi cégek képviselőit hívják meg az iskolába, hogy elmeséljék siker sztorijaikat. Telefont ugyan nem lehet használni, de egyes órákon a diákok számára iPad-et biztosítanak, más órákon kamerát használnak a gyerekek. A tanítás csak 8.30-kor kezdődik és délután 3-ig tart.

Ana és Katarina (Zágráb, Horvátország)
A sima gimnáziumokban elég sok, 18 kötelező tárgy van, pluszban még választaniuk kell az etika és hittan között, meg egy idegen nyelvet. A diákok szerint csak száraz és unalmas lexikális tudást kapnak. A középiskola végén jelentkezhetnek főiskolára/egyetemre, csak ekkor dönthetik el, mivel szeretnének majd foglalkozni. Nem igazán sportolnak, nem könnyű az egész napos suli után még valami más tevékenységet is végezni, mert így nemigen marad idő a tanulásra. Karitatív tevékenységet viszont gyakran végeznek. Tavaly például pénzt gyűjtöttek árva gyerekeknek. Az egész osztály sütiket sütött, majd eladták, és az összegyűlt pénzt eladományozták. Náluk a tanároknak vannak tabletjeik, mivel abban tárolják a jegyeiket (ők már bevezették a nálunk is tervezett elektronikus naplókat). Mobilt és mp3 lejátszót bevihetnek az iskolába, de a szabály szerint kikapcsolva kellene őket tartaniuk. A diákok persze folyamatosan használják őket, de, ha ezt egy tanár észreveszi, akkor el kell vennie és csak a szülőnek adhatja oda.

Kaitlyn (Toronto, Ontario, Kanada)
Kanadában is, hozzánk hasonlóan, tagozatok vannak, tehát érdeklődésük alapján sorolják osztályokba a diákokat. Érettségihez, továbbtanuláshoz a kötelező és választható tárgyakból krediteket kell gyűjteniük. Nagyon sportos nemzet, sok fiú focizik, rögbizik vagy kosarazik. A lányok is ugyanezekre jelentkezhetnek, de lehetőségük van még a szurkolólányok csapatába táncolni. Kaitlyn iskolája nagy hangsúlyt fektet a kreativitásra, az egyéni képességekre és az egyenlő esélyekre. A tanárok sokkal inkább a diákokra, mint személyekre figyelnek, és nem annyira az érdemjegyekre. Nem túl nehéz náluk jó jegyeket szerezni, mert mindenkit a tudásszintje szerinti osztályba sorolnak be. Vannak speciális osztályok a mentális nehézségekkel küzdő diákok számára, és a többi diák önkéntes munka keretében segíthet nekik a tanulásban. A bevándorlók gyermekei számára is külön osztályokat hoztak létre. Minden tanév elején iskolai választásokat tartanak, ahol megválasztják a diák elnököt és a diák titkárt. A megválasztott elnök és titkár dönthet a diákbálról, az iskolai tematikus napokról. A torontói iskolákban általános gyakorlat, hogy a diákok közösségi munkákat és adomány-gyűjtő tevékenységeket végeznek, amiket többnyire az iskolák, illetve az iskolai klubok szerveznek. Vannak tanárok, akik kikapcsoltatják velük a mobiljainkat, de a többség csak azt kéri, hogy ne használják őket óra alatt. Laptopot használhatnak, netbook-ot az iskola könyvtárából is bérelhetnek.

Magda és Kuba (Varsó, Lengyelország)
Náluk kevesebb kötelező tantárgy van: a lengyel, matek, angol, testnevelés és egy második, modern idegen nyelv. Ezen kívül választhatnak két természettudományos vagy művészeti tárgyat, ami érdekeli őket, és amit bővebben szeretnének tanulni. Sok tanár kreatívan igyekszik megközelíteni az oktatást és gondolkozásra serkenti a diákokat, mások csupán száraz tananyagot adnak le. Náluk a legnépszerűbb délutáni tevékenységek a tenisz, a harcművészet, az idegennyelv tanulás és más speciális órák, amik segítenek felkészülni az érettségire. Az “Idősebbek a fiatalabbakért” találkozókon diplomás fiatalokkal beszélgethetnek, ahogy hozzánk is minden évben jönnek volt Bornemiszások a különböző egyetemekről. Magda iskolája részt vesz az ENSZ Modell Diákegyesület és az Európai Ifjúsági Parlament munkájában, és vannak diákcsere-programjaik is Németországgal és Spanyolországgal. Iskolájuk elég liberális az elektronikus kütyüket tekintve. Vannak diákok, akik a laptopjukba jegyzetelnek, vagy azon mutatnak be prezentációt. Az osztályokban uralkodó viszonyok náluk inkább az egyetemi előadókra emlékeztetnek.

Maya Torres (Juchitan de Zaragoza, Oaxaca állam, Mexikó)
Mexikóban az iskoláztatás eltérő a különböző társadalmi rétegek számára. Két típusú iskola létezik, az állami és a magániskolák. Az állami iskolák ingyenesek, az ország 80%-a ide jár. A magániskolákban a tanárok felkészültebbek, a tanulók kapnak művészeti oktatást, táncórákra járhatnak, számítógépes ismereteket és angolt tanulhatnak, azaz olyan tantárgyakat, amiket az állami iskolák nem oktatnak. A magániskolákban a szülőket is beavatják a képzésbe, és figyelembe veszik a véleményüket. A mexikói oktatás az ismeretátadásra fókuszál, és nemigen segíti, illetve fejleszti a fiatalok képességeit/tehetségét. Ez csak egyes magániskolákban jellemző, akárcsak az olyan lehetőségek, hogy a diákok külön fizethetnek azért, hogy szakemberekkel találkozhassanak, vagy tanulmányutakon vehessenek részt. Sajnos nem minden diáknak van lehetősége erre, csak akik meg tudják ezt fizetni. Mexikóban az oktatás színvonala az egyén pénztárcájától függ. A tehetős iskolákban a gyerekek már kicsi koruktól idegen nyelveket tanulhatnak, különböző speciális órákra járhatnak, ahol a tanuló erősségeire koncentrálnak. A középiskola első része 3 évig tart, ami két hónapos periódusokra (bimeszterre) van bontva. Minden ilyen két hónapos periódus 12 tantárgyból áll. Mindegyik tantárgynak külön tanára van, és a termekben 40 diák van. Nincsenek külön osztályok, mint nálunk, csak évfolyamok.

Ha Tran (Vietnam)
Vietnamban az utóbbi két évtizedben hatalmas gazdasági növekedés volt, viszont az általános műveltség és iskolázottság korántsem volt világszínvonalú. Ezért dolgoztak ki egy új oktatáspolitikát és iskolarendszert, elég hasonlót a magyarhoz. Ugyanúgy 12 évig járnak iskolába, és nagyjából ugyanazokat a tantárgyakat tanulják. Már általános iskolában tanulják az összes alaptantárgyat. Amikor gimnáziumba mennek, felvételit kell írniuk a kedvenc tantárgyaikból, ezeket a diákok maguk választják ki, tehát ha valaki a reál tantárgyakat szereti, akkor matekból, fizikából, kémiából felvételizik, ha a humánokat, akkor töriből és irodalomból. Amelyik tantárgyakat választja, azokat fogja legtöbbet tanulni, emellett a többi tantárgyat is tanulja, de sokkal kevesebb óraszámban. Az időbeosztásuk is kicsit más, általános iskolában napi 7-8 órájuk van, gimnáziumban csak 5-6. Viszont ugyanennyi, azaz 5-6 óra házi feladatot kapnak!! Nem is otthon tanulnak, hanem órák után estig egy tanár házánál (ez plusz költségekkel jár) vagy tanulócsoportban.

Niki (Németország)
Kiderült, hogy a németországi iskolák sem különböznek annyira a mieinktől. Általában 8-tól 14-ig vannak óráik, naponta 6 óra, de csak minden MÁSODIK óra után van pár perc szünetük. Mindenki ugyanazokat a tantárgyakat, ugyanolyan óraszámban tanulja. Nincsenek emelt csoportok, vagy tagozatok (de ez iskolafüggő). A főbb tantárgyakból évente hat kötelező vizsga van, a többiből (mint vallás/hittan vagy biológia) csak kettő. Tanulnak „teológiát” (hittan), ami a különböző hitvallások miatt nagyon sokféle. Ezeket is a rendes tanáraik tartják, mint a többi tantárgyat (nem papok vagy lelkészek). Nagyon sokat dolgoztatják őket csapatokban a tanárok, ez afféle „irányelv”. Az ugye egy elterjedt „tény”, hogy a németek sok karitatív tevékenységet/közmunkát végeznek, Niki egyet sem ismer, aki valaha ilyesmit is csinált volna… Az iskolában, csakúgy, mint nálunk, a telefonokat, elektronikus eszközöket ki kell kapcsolni, szünetekben sem lehet használni. Régen mindenki fenn volt a Facebookon, ma már a WhatsApp sokkal népszerűbb.

Tristan, Cassandra (Charlevoix, Michigan állam, USA)
Náluk az évfolyam egyetlen osztályt alkot, ez körülbelül 70 főt jelent. Ő választják a tárgyainkat, amikért krediteket kapnak (hasonlóan Kanadához). Ezekből bizonyos mennyiséget össze kell gyűjteniük az érettségiig. Nagyon érdekes tárgyaik vannak, lehet választani Iskolai Évkönyv-készítést is például. Naponta csak 6 órájuk van, és az adott szemeszteren belül minden nap ugyanazt a 6 tárgyat tanulják, úgyhogy csak ezekre kell koncentrálniuk.

A diákoknak ezenkívül lehetőségük van különféle művészeti, zenei és egyéb olyan tehetségen alapuló tárgyakat tanulni, ahol kibontakoztathatják az adottságaikat. Karitatív tevékenységet egy nagy diákszervezet, a National Honors Society (Nemzeti Tisztelet Egyesület), szervez, ebben mindig részt szoktak venni. Csak órán kell eltenni a telefonjukat, szünetekben szabadon használhatják. Órákon jegyzetelhetnek iPad-be, mi taz iskolától kapnak.


(Pogácsás Vera, Varga Dominika)

Posted on April 3, 2015 and filed under 201404.

Normandiai beszámoló

    Amikor két évvel ezelőtt az iskola szervezésében ellátogattunk Normandiába, szintén a partraszállás évfordulójára terveztük az utat. Busszal mentünk keresztül Európán, ami már magában nagy élmény volt. A hosszú utat kihasználtuk arra, hogy olyan filmeket nézzünk meg, amelyekkel rá tudunk hangolódni az úti céljainkra. Bár a ráhangolódást már elkezdte a csoport az út előtt azzal, hogy a Grüll Tibor által szervezett előadásokat végighallgatták az út előtt, valamint a résztvevőknek egyes témákból előre kellett készülniük is, hogy majd a helyszíneken előadják a többieknek. A buszon megnéztünk több dokumentumfilmet és a témához kapcsolódó mozifilmet is, így az Elit alakulat című világhírű sorozatot. Ezen kívül a kísérőtanáraink is tartottak izgalmas előadásokat azokról a helyszínekről, ahol éppen jártunk. De természetesen nem maradt el a közös ima és bibliaolvasás sem. Hogy pedig ne legyen túl megterhelő a folyamatos buszozás, útba ejtettünk pár érdekes helyszínt, többek között Valmyt, Verdunt, Azincourt-t és Waterloo-t. Megérkezni a partraszállás helyszínére pedig életre szóló élmény. Normandia egyike azon helyszíneknek a világon, ahol kulcsfontosságú események zajlottak le a történelemben. Egyike azoknak a helyeknek, amiket látni kell! Elképesztő érzés saját szemünkkel látni azt a helyet, ahol emberek ezrei harcoltak azért, hogy megtörjön a náci uralom Európában, s ha nagy áldozatok árán is, de sikerült partra szállniuk. Több filmben próbáltak emléket állítani ennek a monumentális történelmi hőstettnek, de amikor az ember ott van, akkor szinte a szeme előtt játszódik le a történelem. Meglátogattuk Omaha Beachet, ahol a legnagyobb harcok zajlottak, és ahol a legtöbben adták életüket a partraszállás során Európáért, annak ellenére, hogy a többségüknek semmi köze nem volt Európához, hiszen a tengerentúlról érkeztek. Láthattuk azt a partszakaszt, ahol annak idején minden egyes lépés egy újabb életveszély volt, ahol minden centire jutott valamilyen akadály. Egyes szögesdrótmaradványokat még ma is lehet látni, ezen kívül láthatóak a hadihajók lövedékeinek nyomai a parton, a hatalmas kráterek mind a mai napig megvannak, csakúgy, mint a németek lövegei és bunkermaradványai. Az egész helyszín monumentális, és maga a légkör is leírhatatlan. Felejthetetlen élmény látni az elesett katonák sírjait, amelyeket a világ nagy része képernyőn, fotókon látott ugyan, élőben azonban teljesen más. Nem beszélve arról, hogy az évfordulóra eljönnek a még életben lévő idős veterán katonák, így még szemtanúkkal is találkozhat az ember, ahogy nekünk két évvel ezelőtt nagy örömünkre meg is adatott: egy volt amerikai katonával beszélgethettünk röviden, aki 1944 júniusában Normandiában teljesített szolgálatot.

     2014-ben lesz a partraszállás 70. évfordulója, így azok, akik most látogatnak oda, még nagyobb eséllyel találkozhatnak túlélőkkel, egy ilyen évfordulóra talán még több idős szemtanú jön el. A helyszínt azért is érdemes meglátogatni, mert az emlékhelyek és a történteket bemutató kiállítások rendkívül színesek és érdekesek. A partszakaszokhoz közeli Caen városában egy professzionálisan kiépített múzeum mutatja be a partraszállás történetét előzményeivel és a lezárásával együtt. Olyan tárgyakat láthat itt az ember, amiket valószínűleg sehol máshol. Például ki van állítva egy olyan esküvői ruha, amit egy ejtőernyős katona menyasszonya viselt az esküvőjükön: a ruhát abból az ejtőernyőből varrták, amellyel a vőlegény földet ért.

     Még napokkal később is a hatása alatt voltunk a látogatás élményeinek. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy egyszer látogasson el Normandiába valamilyen módon, a csoportos utat pedig mindenképp ajánlom.

 

történelmi összefoglaló:

944. június 6-án a szövetségesek amerikai, brit és kanadai egységei útnak indultak Angliából, hogy a La Manche csatornán keresztül több tízezer katonát juttassanak el Franciaországba. A céljuk nem kevesebb volt, mint Európa megmentése a nácik kezéből és felszabadítása a fasizmus borzalmainak árnyékából. Bár az időjárás igen borús volt, az idő sürgetett. Dwight D. Eisenhower tábornok személyesen üdvözölte a katonák egy részét. Beszédét nyomtatásban is szétosztották. „Küldetésük nem könnyű, az ellenség jól képzett, jól felszerelt és háborút viselt. De fordult a kocka. Semmi kétségem az Önök bátorságában, elkötelezettségében és harci képességében. Nem elégedünk meg mással, mint a teljes győzelemmel. Sok szerencsét, a Mindenható Isten gazdag áldása legyen ezen a nagy és nemes vállalkozáson” – mondta Eisenhower a katonáknak. A „nem könnyű feladat” a katonáknak nem mást jelentett, mint partra szállni az esős, szeles időben a normandiai tengerparton úgy, hogy közben a németek szemből folyamatosan és könyörtelenül tüzelnek. A szövetségesek öt partszakaszon kívántak partra szállni több mint százezer emberrel, a katonáknak azonban már a partra jutásért is véres harcot kellett vívniuk, hiszen a szemben álló németek célja az volt, hogy visszaverjék őket még a parton. Mikor a partra szállító hajók rámpái lecsapódtak, a katonák rögtön kereszttűzbe kerültek. A németek a sziklafalak tetejéről, az előre kiépített lőállásokból lőtték a szövetségeseket. Bár a náci hadvezetés készült már egy esetleges európai invázióra, de a hírszerzésük a félrevezető hadműveletek miatt tévesen, Calais közelében várta a partraszállást. Mivel a normandiai invázió lehetetlennek tűnt, nem számítottak arra, hogy itt kell majd szembeszállniuk a szövetségesekkel. Így azoknak 1944. június 6-a, az úgynevezett D-day, vagyis az „Ítélet napja” alatt, amelyet a történelem egyik legnagyobb katonai akciójának tartanak, körülbelül 150 ezer katonát, valamint rengeteg harci járművet és tankot sikerült francia földre tenniük. A sikernek azonban súlyos ára volt. Egyedül az Omaha Beach partszakaszon, ahol a legnagyobb volt az ellenállás, a németek háromezer amerikai katonát lőttek le. Június 6-a alatt összesen tízezer ember halt vagy sebesült meg a partra szállók közül. Azoknak pedig, akik sikeresen partot értek, még további harcokra kellett számítaniuk a szárazföldön a franciaországi területek megszerzéséért. Kitartó harcuk vezette a szövetségeseket a nácikkal szembeni győzelemhez, a leigázott Európa felszabadításához.


Posted on April 3, 2015 and filed under 201404.

A Város költője

Hogyan találkoztál Istennel?

Tinédzser koromban már olvastam az újszövetséget, és amikor elolvastam, egyből egy hatalmas nagy találatot kaptam a szívemben az Úrtól. Éreztem, hogy Isten megszólít, hív magához. Tudtam, egyszer majd elé kell állnom, az életemről számot adnom. Ez volt, ami elindított, vagy inkább, ami a magot beültette a szívembe. 

De mivel az ellenkező irányba indultam el a féktelen buli kultúra, valamint a hedonizmus mozgatta az életemet. De ez a mag mégis ott nyugodott a mélyben és végül szétrepesztette a szívem. 

 

Hogyan kezdődött a zenei karriered és hogyan kezdtél el újra zenélni?

A zenei karrierem -már amennyiben ezt karriernek lehet nevezni, mert maga a szó is egy kicsit pejoratív csengésű volt akkoriban- a 80-as évek elején még tinédzser koromban kezdődött. Akkoriban hódított a totális tagadás és a velejáró, meglehetősen nihilista és anarchista szemléletmód. Zenélni nem tudtunk, igazából a botrányokozás volt a központi tevékenysége a zenekarnak, így nekem is, ezért már ideje korán sikerült felhívni magunkra a figyelmet. Aztán az évek során, ahogy ez így haladt előre, egyre jobban belekeveredtem az ezzel kéz a kézben járó kábítószerek világába és a folyamatos bulizásba. Így hitelesen tudtam képviselni ezt a fajta romlottságot, aminek azonban igen nagy ára volt, mert közben egyre jobban szembe kerültem azzal az üzenettel, amiről fent már említettem, hogy még magként bejutott korábban a szívembe. Ezt a hasadást -ami a személyiségemben a kettősség miatt volt, amiben Isten keze nyilvánult meg- nem bírtam tovább és megtértem Istenhez. Megtérésem után én mindenre nyitott voltam, még akár arra is, hogy soha többet ne zenéljek, mert sokkal fontosabb volt számomra minden, ami Istenhez köt, mint bármi más, ami a világhoz. Beleértve akár az egyéni célokat is. Számomra tehát fontosabb volt az üdvösség és a bűnbocsánat mindennél. Azt mondtam: ha soha többet nem zenélhetek, vagy ha nem leszek sztár, akkor is Istent akarom követni. Úgy gondolom, hogy ezt így is kell. Ez az igazi megtérés. Persze, nyilván ezt Istennek köszönhetem és nem a saját mellemet döngetem emiatt. 

Ennek ellenére, néhány hónappal azután, hogy megtértem, kezdett körvonalazódni bennem, hogy mégiscsak zenélnem kell. Ráadásul ekkoriban fejeződött be a Rocktérítő c. film forgatása is. Miután a film bemutatásra került, különböző filmklubok keretében jártuk az országot és a film után történő klubbeszélgetéseken evangélizáltunk. Tulajdonképpen így indult el a szolgálatom. (Ehhez kapcsolódott valamelyest, meg ettől függetlenül is megjelent a zenei szolgálatom, amely - akkoriban nem teljesen fogtam fel - meglehetősen forradalminak tűnhetett a gyülekezetben, de Németh Sándor kezdettől fogva támogatott.  Ez a támogatás élt tovább az évek során és ebből nőtt ki az Amen zenekar, amely Isten segítségével sok-sok embernek tudott segíteni az Úrhoz való közeledésben. Ez a legnagyobb siker számomra.

Mi a célod a zenéléssel?

Azt gondolom, hogy a zene egy fantasztikus eszköz arra, hogy az ember gondolatokat közöljön, hogy Istent felmagasztalja ezzel, vagy akár mindkettőt egyszerre tegye és arra is, hogy az evangéliumot hirdesse. Tehát egy elég multifunkcionális eszköz.

Hogyan jellemeznéd magad, zene- vagy inkább dalszerzőként?

Én alapvetően dalszerzőnek tartom magam. Nem értek a zenéhez olyan mélységében, ahogy egy zeneszerzőnek érteni kell hozzá. Amiben Istentől tehetséget kaptam, az inkább az, hogy dalokat kreáljak. A dal egy olyan sajátos műfaj, amiben a zene és a szöveg együtt adja ki azt a különleges hatást, amely egy esztétikai minőségként megjelenik és hat az emberekre, képes kommunikálni. Ez különösen nagyszerű akkor, amikor a zene és a szöveg egy olyan kölcsönhatásba lép egymással, amely együtt szüli meg ezt a különleges minőséget, hiszen tudvalevő, hogy a vers nem zenére íródik. 

Mivel én szöveg centrikus dalokat szerzek, illetve mások zenéjéhez írok szövegeket, ezért az én dalaimnak van egy olyan specialitása, hogy keresi állandóan a határvonalat a költészet és a populáris dal között. Ezen belül sokféle funkciót tölt be a dal és az a fajta dal, amit én csinálok. Kezdve az Istent dicsérő dalokkal, hiszen a Vidám Vasárnapban és a gyülekezetben is, hála Istennek nagyon sok dalnak én írtam a szövegét és jó néhánynak a zenéjét is. Ezek egy része fordítás, de az is - hát mondjuk úgy, hogy- kreatív fordítás, tehát sok, az eredetiben nem meglévő gondolat van benne. De folytatva a sort a kifejezetten evangélizációs jellegű dalokkal, amire rengeteg példát szolgáltatnak a különböző Amen lemezek, egészen elmenve az olyan típusú dalokig, amelyekről semmiképpen nem mondanám, hogy dicséret, de még talán azt sem, hogy evangélizáló jellegűek. Ezek inkább a keresztény kultúrát gyarapító, különböző társadalmi jelenséggel foglalkozó számok. Ezen belül az én esetemben elég jelentős szeletet képvisel a humor, illetve a nyelvi lelemények különböző eszköztára is. Ilyen például az anagramma (a betűk felcserélése), meg különböző szarkasztikus, ironikus és szóvicceket is magába foglaló elemek, amik olykor egyszerre szórakoztatóak és szívbe markolóak, drámaiak és kacagtatóak. Szeretem ezt a fajta kettős hatást, amikor mind a kettőt el tudja érni egy dal, vagy dalok füzére, csokra.

Tervezel új albumot?

Igen, nem csak egyet, hanem sok irányút. Egyrészt szeretnék egy új Amen albumot kiadni, de előtte most meg fog jelenni az Ámen koncert DVD-n. Az egy nagyon színvonalas dolog lesz. Plusz egy régi Amen lemez  is meg fog jelenni, új felénekléssel: az Eufória. Valamint meg fognak jelenni a régi Amen lemezek szebb tálalásban és CD-n. Ehhez jön még a Kötetlen kötet új kiadása, úgyhogy egy szép Amen csomag formájában ez majd megvehető lesz. De mind emellett egy teljesen új irányú kalandozás is elkezdődött a zene és a költészet világában. Ezt műfajilag szózenének nevezem, amely valahol félúton van a költészet és a rap között. Egy-két szárnypróbálgatás már történt a koncertek közötti versek felolvasásával, amiket azóta valamelyest elkezdtünk megzenésíteni. Továbbá, most a legutóbbi időkben kicsit a politikum világához is kapcsolódva megjelent a Vér nem válik vízzé, vagy akár a No Vona, politikai célzatú, utóbbi még inkább politikai célzatú pamfletszerű kis alkotás. A Vér nem válik vízzé, természetesen az egy mélyebben szántó, de ott nagyon jól megfigyelhető az általam szózenének nevezett, alapjaiban újnak mondható irányzat. 

Hogy érezted magad a koncerten?

Rendkívül felemelő volt, és az utóélete is fantasztikus volt. Rengeteg cikk jelent meg és hát mindenki szuperlatívuszokban beszélt az Amen koncertről. Szakmai körökből is azt hallom, hogy nagyon-nagyon jó volt. Azt gondolom, hogy ez új kapukat nyitott meg, és egy új korszak nyitánya lett.

Mi az üzeneted azok számára, akik a droggal kacérkodnak?

Az, hogy semmiképpen ne kacérkodjanak és az egyszeri kipróbálás is lehet végzetes, mert a drogok világa az egy negatív természetfeletti dimenzióba kalauzolja az embert és ezért is nagyon nehéz megszabadulni a kábítószerekből. Nem érdemes kipróbálni egyszer sem. Nem veszít az ember semmit, csak nyer. 

Én rengeteget veszítettem azokkal az évekkel, amiben - persze - elhitettem magammal pont ennek az ellenkezőjét, hogy sokkal többet élek így. Hát erről csak annyit, hogy évek estek ki az életemből, amire nem is emlékszem. Úgyhogy a kábítószerekről egységesen elmondható, hogy rossz, a gonosznak a világával hozzák kapcsolatba az embert. Ez van, akár tetszik, akár nem, nem hiszek a könnyűkábítószerekben, szerintem nagyon erőteljes, drasztikus tudatmódosító szerek: a marihuána, a fű, a hasis is, mindenféle bélyegek, amfetamin, amit a könnyűdrogok kategóriába szoktak sorolni, arról nem is beszélve, hogy legtöbbször ezek megnyitják az utat az ennél brutálisabb mérgek világa felé. Úgyhogy mindenkit lebeszélek róla. 

Köszönjük és további sok sikert kívánunk!

 

Posted on November 28, 2014 and filed under 201404.