Én, a hidrogén

iStock_000006776504_Medium.jpg

Kezdettől fogva vagyok. Már én sem emlékszem a pontos születési dátumomra, csak onnantól emlékszem, amikor már sokan voltunk. Egy oxigén volt a fejünk és ketten éltünk vele. Rajtunk kívül még rengeteg ilyen trió volt, együtt egész tengert alkottunk. Sötét volt, és Isten Szelleme lebegett fölöttünk.

Aztán egyszer csak hatalmas dörgést, morajlást hallottunk: „Legyen világosság!” Innentől már beindult minden, másnap áthelyezett minket Isten, mi a „mennyezet fölött való vizek” elnevezésű csoportban voltunk. Ott is dolgoztam vagy 1600 évet.

Ekkor azt a parancsot kaptuk, hogy öntözzünk egy kicsit. Ez eltartott úgy jó 40 napig. Én már az első hét végén lepotyogtam. 150 napot voltunk lent együtt azokkal, akik még a teremtéskor maradtak lent, beborítottuk az egész föld színét.

Majd akkora szél lett, hogy a banda nagy része porlasztódott, majd felhőkké gyűltek össze. Én a triómmal lent maradtam és pár másik alakkal feltöltöttük a mai Galileai-tenger medencéjét. Körülbelül 300 évet töltöttünk ott. Ez alatt nem egyszer párologtunk el, de szerencsére mindig még a környéken kicsapódtunk és lehullottunk, így maradhattunk Galileában, amit onnan felülről is megcsodáltunk felhőként.

Egy nap, mikor éppen folyékony halmazállapotban kavarogtunk a tóban, beszippantott az áramlat és elkezdtünk lefolyni a Jordánon. Miközben nagyban folydogáltunk, éppen Szodoma mellett, egyszerre hatalmas adag kén és tűzben izzó vas bomba zúdult le. A hirtelen hőmérséklet következtében gázneművé változott a halmazállapotunk, de még aznap este nagy esőként visszahullottunk. A feltöltött medence, ami a városok helyén maradt, egy nagy tenger lett tele sóval. Mi speciel egy nagy nőalakú só képződményt oldottunk, persze nem egyedül. Itt, ebben a sós tengerben rengeteget dolgoztunk mint hidrátburkok. Végül egy nagy szélviharban porlasztódva, majd visszahullva újra visszakerültünk a Galileai-tengerbe.

Körülbelül 4000 éve forgunk a nagy körforgásban Izrael térségében. Közben rengeteg nagy esemény történt velünk, csak néhányat kiemelek: Volt, hogy a Jordánban folydogálva egyszerre nem tudtunk tovább menni, egymásra halmozódtunk Ádám városánál, amint később megtudtam, azért, mert lejjebb átkelt Izrael népe. Akkor is ott voltunk, amikor Elizeus csapata fát vágott és beesett a fejsze a vízbe. A próféta utána dobott egy fát, és az hozta fel. Ezt mi teljesen érthetetlennek tartottuk, de hát Isten csodáit nem lehet megmagyarázni. Később volt még egy emlékezetes eset, amikor éppen tombolt a tenger, de egy hajóról kiszólt valaki, és lenyugodtunk.

Manapság már az öntözőcsövekben folydogálunk, amit a zsidó mezőgazdaság egyik legnagyobb erősségének tartok. A csöveken keresztül eljutunk a gyökerektől a gyümölcsökig, életben tartva a termelést és a fogyasztókat is azzal, ami Közel-Kelet legnagyobb kincse: a víz.

Posted on January 16, 2015 and filed under 201302, Mikecz Barnabás, Bornemisza.