Élet és sors

Az Élet és sors tökéletes olvasmány azok számára, akik ha könyvet vesznek a kezükbe, olyat választanak, ami terjedelmes, izgalmas, megrendítő és elgondolkodtató valamint valós történelmi eseményeket dolgoz fel, elképzelt (lehetséges) emberi sorsokon keresztül.

„A XX. Század Háború és békéje” Ezekkel a szavakkal csalogatták a vásárókat a könyvesboltkokba a 2012-es év karácsonyi időszakában, mikor a regény megjelenésre került hazánkban. Valójában, aki olvasta a Háború és békét, vagy a kritikákat, az tudja, hogy ez egy ügyes reklámfogás, ugyanis a két könyv között az egyetlen megegyező dolog, hogy a történések háborús időben játszódnak, és a szereplők más más módon megsínylik a háború okozta veszteségeket (családtagokat vesztenek el, nehéz döntéseket kell hozniuk, rádöbbennek, hogy a halál és a félelem olyan tettekre késztetik őket, amit békeidőben elítéltek volna). Míg a Tolsztoj írta Háború és béke a napoleoni háborúban játszódik, addig Grosszman Élet és sorsa a II.világháború alatti oroszországi élettel foglalkozik, a kezdetekbe visszatekintve egészen a háború végéig kísérheti végig az olvasó egy család - és az ő széles ismeretségi körének- sorsát.  

A történetet izgalmassabbá teszi, hogy a könyv úgy kezdődik, mintha harminc oldalanként különböző egymáshoz nem kapcsolódó emberekről szólna. Azonban belemerülve a történetekbe, kirajzolódik egy hatalmas családfa, melynek a tagjai tudósok, tisztek, átlagemberek, oroszok, zsidók, jók és rosszak.

Az olvasó a könyv vége felé minden egyes szereplőt megismer és megszeret, és rájön arra, hogy a könyv címe, nem a Háború és béke címre hajaz, hanem rámutat arra, hogy a sztálini rendszerben, nem volt választása senkinek, hanem élte az ÉLETÉT és elszenvedte a SORSÁT. Ha valaki ember akart maradni, annak szembe kellett néznie a kegyetlenséggel, vagy meghasonlott önmagával. Ily módon mutatja be Grosszman, miképp változott meg a világ a XIX.századról a XX.-ra. 


Vaszilij Grosszman (1905-1964)

A 20.század elején született orosz író sok mindent megtapasztalt rövid élete folyamán. Az 1917-es forradalmat, kamaszként a polgárháborút, a hadikommunizmust. A II. világháború elején jelentkezett haditudósítónak, élményeiről temérdek tudósítást írt a Krasznaja Zvezda című újságnak. Grosszman értelmiségi, asszimilált, vallástalan zsidó családból származott. Az I. világháború előtt anyjával két évet élt Svájcban és ott járt iskolába. Moszkvai egytemi évei alatt már írogatott. 1929-től vegyészmérnök volt a Don-medence bányáiban. 1933-tól már csak az irodalomnak élt, '37-ben tagja lett az Írószövetségnek. Párthű szovjet íróból vált az igazságot leleplező, szovjetellenes íróvá. 1943 végén kezdte összeállítani Ilja Ehrenburggal a Fekete könyvet,mely a zsidók tömeges kiirtásáról tartalmaz részleteket. A treblinkai táborról írt beszámolóját dokumentumanyagként felhasználták a nürnbergi perben is. Édesanyját 1941-ben lőtték közös gödörsírba a náci németek. Grosszman részben neki állít emléket az 1960-ban elkészült Élet és Sors című regényével, mely csak jóval később Nyugaton jelenhetett meg először. Első házasságából egy kislánya volt, második házasságában felnevelte felesége Olga Gruber gyerekeit. Az igaz ügyért című művét szovjetellenesnek minősítették. Grosszman a letartóztatástól félve kiköltözött egy eldugott tanyára barátjához. Alighanem Sztálin halála mentette meg a börtöntől. 59 éves korában betegségben hunyt el. "

Posted on January 16, 2015 and filed under 201303, Legény Zsófia, Könyv.