Anti- feminista női mozgalom?

Mindannyian hallottunk már a női egyenjogúságért harcoló aktivistákról. A 19. század második felében kiteljesedő politikai eszme ma is él, és hódít, ám ellenfelére akadt a „Nők a feminizmus ellen” nevezetű új keletű mozgalomban. De kik is ők valójában?

A megmozdulás Amerikából származik, ahol egyes radikális feminista csoportok kampányt indítottak a férfiak térnyerése ellen, mondván, hogy agresszivitást fejez ki a nők ellen. Ilyen, és ehhez hasonló elrugaszkodott törekvések ellen jött létre a „Women Against Feminism” mozgalom, melynek hazánkban már 1500 követője van a Kiss Heléna által létrehozott Facebook oldalon. Ezt a mozgalmat olyan nők alapították, és képviselik ma is, akiknek elegük lett az egyre radikalizálódóbb feminizmusból. Szerintük egy nő ugyanúgy építhet karriert és versenyezhet a jobb pozícióért, mint bármelyik férfi, viszont támogatják a családanyákat is, akik azért küzdenek, hogy a ház mindig szép rendben legyen.

Igazából elég érdekes státuszt képviselnek ebben a kérdésben, mert erőteljesen feministaellenesek, de támogatják az ambiciózus, karrierista nőket. Tulajdonképpen nem is tudni, mi ellen harcolnak ennyire akaratosan.

Nagyon sarkos véleményük van, és nem félnek erős, becsmérlő, vagy egyenesen megalázó kifejezéseket használni a feministákra, vagy a férfi sovinisztákra. Például Kovács Ákos interjúja utáni bejegyzés Facebook oldalukról: „Ez a nőgyűlölő, önimádó pojáca már 15 éve is ugyanazokat a suttyó, degradáló szövegeket nyomta. A mi hitvallásunk nagyon nem erről szól. Akinek ezek a dumák tetszenek, jobb is, ha lelép az oldalunkról mielőbb.”

Amerikában, ahol elég radikális a feminizmus érthető egy ilyen mozgalom létrejötte, ám érdekes elgondolkozni azon, hogy Magyarországon, ahol nincs ilyen probléma, tényleg elengedhetetlen egy olyan női csoport, mely agresszívan harcol a saját igaza mellett? 

Czine Sára

Posted on January 25, 2016 and filed under Közélet.