Kálvin városában

Pár hete szerda este az a szerencse és áldás ért, hogy jelentkezhettem az akkor három nap múlva esedékes genfi útra, amelynek első számú célja az ENSZ központ előtt tartandó nemzetközi tüntetésen való részvétel volt, amivel számos szervezet és a jelenlévő tömeg tiltakozását kívánta kinyilvánítani a kezdeményezés ellen miszerint a tavaly nyáron történt bombázások során Izrael állama háborús bűnt követett el, amikor állampolgárait és határait védve a Gázai övezetet bombázta.

De kezdjük inkább az elején. Szombat este tehát összegyűlt kb. 50 fős fiatalokból és még fiatalabbakból álló csapatunk a lehető legjobban felkészülve a 20 órás útra, amely Németországon át vezetett Genf felé. Az éjszakát a buszon töltöttük, amihez a kitartást a buszból elénk táruló fantasztikus látvány és a tudat adta, hogy másnap délutánra elérjük a célunkat. Amint megérkeztünk, a szobák cseppet kalandosnak mondható elfoglalása után nem sokkal már útra is keltünk, hogy megnézzük a várost, ami elég kézenfekvő volt mivel hotelünk maximum 10 perc sétára volt a városközponttól. Szinte hihetetlen volt számomra az a kontraszt, ami a hotelt övező csendes utcák és az alig pár percre lévő nyüzsgő belváros között volt.

Sétánk során első állomásunk nem más volt, mint a híres Genfi tó partja, ahol pár percig csodáltuk a kilátást és Európa legmagasabb csúcsát a Mont Blanc-t, majd folytattuk utunkat a forró nyári délutánon fényűzőbbnél fényűzőbb épületek árnyékában. Bejártuk a belvárost, ami gyalog sem egy túl nagy táv és megnéztünk szinte mindent, amit látni érdemes. Az óvárosban később betértünk a Szent Péter Katedrálisba, ami a reformáció bölcsőjeként szolgált és ahol maga Kálvin is tanított. A helyszín történelmi fontossága mellett nem elhanyagolható a fantasztikus kilátás sem, ami a katedrális tornyából nyílik a városra, és amit bárki megtekinthet 2 Euró befizetése és 150 lépcső megmászása után.

Este a Genfben bevett tömegközlekedési eszköznek számító hajóval indultunk vissza a szállodába és örültünk, hogy alkalmunk nyílik ágyban aludni.

A tüntetés másnap délben volt esedékes az ENSZ központ előtti téren, ahova mi már jóval korábban megérkeztünk transzparenseinkkel és zászlóinkkal. Az eseményre nem csak a mi csoportunk érkezett messzebbről bár elképzelhető, hogy 20 órás utunkkal mi vittük a pálmát legalább az olasz és francia csoport ellenében, akik tényleg a szomszédból jöttek. A tüntetés során többek között felszólaltak olyanok, akik az övezet melletti kibucokban laknak és gyermekeik úgy nőnek fel, hogy tudják mi a teendő, ha a sziréna megszólal. Személyes beszámolóik mindannyiunkat meghatottak mivel már nem csupán katonai konfliktusnak láttuk azt, ami egy éve zajlott, hanem az emberek személyes tapasztalataira is ráláttunk. Az egész rendezvény jó hangulatban telt, ami köszönhető a humoros szervezőknek és a jó társaságnak egyaránt.

Miután tulajdonképpeni küldetésünket teljesítettük, még több ízben alkalmunk nyílt városnézésre és sétákra így látogattunk el a reformátorok falához ahol több neves államférfi között Bocskai István szobra is helyet foglal.

Kedd kora délután indultunk haza útba ejtve a festői szépségű Montreux városát, ami szintén a Genfi-tó partján fekszik. Hazafelé humoros csoportvezetőnk, Pajor Tamás, verseivel terelte el figyelmünket az idő lassú múlásáról és még a menetidőt szigorúan betartani kívánó buszsofőrökkel is kiegyezett abban, hogy Olaszországon keresztül vezessen az utunk haza, így hajnalban Trieste-nél lógathattuk lábunkat a tengerbe egy rövid pihenő erejéig miközben a hold eltűnt a horizonton.

Habár politikai aktivitásunk eredményei meglehet nem látszódnak azonnal, mégis sikerélménnyel térhettünk haza, hiszen nem csak hogy egy hosszabb, nagyobb békéhez vezető folyamat láncában lettünk láncszemek, hanem a világnak is tudtára adtuk, hogy vannak magyarok, akik jókor tudnak, jó helyen, jó dolgokat mondani. 

Kőszegi Anna

Posted on July 29, 2015 and filed under Programok.