A szennyből a tisztaságba

Joyce Meyer élete tragédiák sorozatával és sok félelemmel kezdődött. Azonban amint Isten megígérte azt Ézsaiás prófétán keresztül; „gyalázatáért kettős jutalmat adott neki, s a szidalom helyett örvend örökségében”.

Joyce 1943-ban született, június 4-én, St. Louis Missouri- ban. Édesapja csatlakozott a hadsereghez és részt vett a Második Világháborúban. Azonban a családfő hazatértével kezdetét vette a rémálom. Már kiskorától kezdve apja verbálisan, mentálisan, és szexuálisan bántalmazta. A kislány rettegett otthon. Sehol nem volt egy hely ahol biztonságban érezte magát. Az apa egész korán pornót nézetett vele és megkérdezte, hogyan érez a dolog iránt. Ha nem azt a választ kapta, amit hallani akart, dühbe gurult, ezt azonban a kislány semmiképp nem akarta, így kénytelen volt, magát megvetve, hazudni. Elmondása szerint élete hazugságokból és színlelésekből állt. Próbálta mások előtt eljátszani, hogy teljesen normális élete van, tömérdek hazugságot és mesét talált ki miért nem mehet az osztálytársaival sehova. 

Apja rendszeresen ivott. Szombaton éjfél és hajnali négy között ért haza, s minden alkalommal, ahogy Joyce meghallotta, hogy a kulcs fordul a zárban összerándult a félelemtől. Először kilenc évesen mondta el anyjának mi történik, de ő semmit sem mondott, semmit nem csinált. Apja hetente legalább egyszer megerőszakolta. Közbe mindig azt mondogatta, hogy ezt azért csinálja, mert nagyon szereti. „Minden, amit csinálok jó, de maradjon a mi közös titkunk. Tudod ez különleges dolog és mások nem értenék meg. Ha valaki megtudná, az csak rontana a családon”. Így titok maradt. 14 éves korában anyja épp egy ilyen „különleges” pillanatkor ment be a szobába. A lány fellélegzett, gondolva hogy végre vége ennek a lidércnyomásnak. Viszont a megmentőnek hitt édesanya felvette a pénztárcáját és szó nélkül elment. Azután egyszer sem hozta szóba, s a borzalmak folytatódtak. Később Joyce azt monda nem neheztel emiatt anyjára. Szerinte nem tudott mit csinálni, vagy egyszerűen, nem mert.

Ez így ment egészen addig, míg be nem töltötte a 18-at. Ekkor elköltözött otthonról. Miután befejezte a középiskolát, hozzáment egy részmunkaidős autókereskedőhöz, s kiderült, hogy a bántalmazásoknak nincs vége. A férfi rendszeresen megcsalta őt. A házasság öt évig tartott. 
Habár kilenc évesen már megtért, szörnyű sorsa következtében erősen megrendült a hite. Nem is járt gyülekezetbe. A válás után törzsvendég lett a helyi bárokban, mindaddig, míg nem találkozott David Meyer-el, akivel 1967 január 7-én összeházasodtak. 

Elhívását 1976-ban kapta Istentől, aki (elmondása szerint) nevén hívta őt. Ebben az időben helyi Biblia tanító volt, majd 1980-ban segédpásztor lett St. Louis Missouri- ban.  1981-ben felkent pásztor lett, és 1985-ben megkezdte programját mely címe „Life in the World” volt. Ezek után szépen növekedett; először város majd állam, később ország s napjainkra már világszerte közvetítik televíziós programját, rádiók sugározzák tanításait és magazinja majdnem mindenhol megkapható. A program új nevet kapott; „Enjoying Everyday Life”. 

Isten csodálatos érintésére sikerült teljesen megbocsájtania szüleinek, akik szintén befogadták Krisztust, rendkívüli úton.
Apja egyszer beteg lett és korházba került. Lánya be ment hozzá.
„Joyce, sajnálom, ha úgy érzed bántottalak, de én nem értem mi rosszat tettem veled”- mondta az apa.

A lány nagyon elkeseredett, nem azért mert apja nem látta be hogy gonoszul bánt vele, hanem azért, mert tudta, ha meghal, egyenesen a pokolba megy.
Az Úr szólt hozzá, és azt mondta neki helyezze el a szüleit magához közel és gondoskodjon róluk. Nagy próbája volt ez engedelmességének, főleg úgy hogy férje teljesen ellenezte a dolgot. Végül, mikor kiderült, Istennek valóban ez a terve, megtették.  Nem sokkal később anyja felhívta őket, hogy férje sír, és arra kérte mindkettőjüket, amennyiben lehet, azonnal menjenek át. Beérve a házba az apa újra zokogni kezdett.
„Sajnálom, amit tettem ellened. Már régóta kiakartam ezt mondani, de nem volt hozzá merszem”- mondta, majd felnézett lánya férjére és így folytatta; „Dave, sajnálom azt is, amit veled tettem. Bocsánatot, kérek, amiért bántottam a feleségedet. Kérlek, bocsájts meg nekem. ”  
Joyce tudta, hogy ebben a pillanatban történt meg a megváltás csodája. Letérdelt apja mellé és elmondták a megtérők imáját. Később meg keresztelte azt az embert, aki romba döntötte a gyermekkorát, s akinek teljes szívéből megbocsájtott.

Mára már négy felnőtt gyermek anyja, és tíz unoka nagymamája. Több mint 90 könyv szerzője és egy tüdőrák túlélője. Férjével St. Louis, Missouri- ban telepedtek le, azonban Tv programján keresztül tömegeket tanít, és pásztorol.

Czine Sára

Források:
https://en.wikipedia.org/wiki/Joyce_Meyer
http://www.imdb.com/name/nm0583218/bio
http://www.charismamag.com/site-archives/134-peopleevents/people-events/613-joyce-meyer-leads-her-father-to-faith
http://www.joycemeyer.org/articles/ea.aspx?article=healing_and_hope

Posted on July 29, 2015 .