Krisztus krisztus hátán

A napokban felkerült az internetre a Batman v Superman: Dawn of Justice hivatalos előzetese. Képregény-kedvelőként izgatottan ültem le a számítógép elé, hogy én is láthassam, miként viszik vászonra a két hős első találkozását, de lelkesedésemnek már az első pár másodperc után vége szakadt.
Tisztában vagyok a hasonló filmek mögöttes tartalmával és rejtett üzeneteivel, miszerint a készítők a Biblia által bukott angyaloknak, nefilimeknek nevezett lényeket igyekeznek istenként bemutatni nekünk. Ezt már egy korábbi cikkemben is kifejtettem (Pótkrisztusok ligája, 2014/11., III. Évfolyam, 5. szám). 

Mindezek ellenére még mindig akad egy-két alkotás, ami meg tud lepni azzal, hogy ezt az üzenetét milyen nyilvánvalóan próbálja a néző arcába tolni, és ami még elképesztőbb, hogy rengeteg ember ezt nem is veszi észre.

A trailer elején hallhatunk riportereket akik Superman létjogosultságán vitatkoznak, majd feltűnik egy snitt ahol az ismert szuperhőst tömegek követik, ujjonganak és próbálják megérinteni. Pont úgy, mint Jézust.

„És alámenvén ő velök, megálla a síkságon, és az ő tanítványainak serege és a népnek nagy sokasága egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, akik jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből.

És akik tisztátalan lelkektől gyötrettek, meggyógyulának.

És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni: mert erő származék belőle, és mindeneket meggyógyíta.”
(Lukács 6:17-19)

Nem sokkal később láthatunk egy hatalmas Superman számára felállított szobrot a sötét éjszakában. A kamera közeledik, közeledik, egyszer csak felkapcsolódik egy reflektor és megvilágítja a szobor mellkasát, amin egy vérvörös graffiti-írás díszeleg: „FALSE GOD” (hamis isten).

Ebből a beállításból kiderül, hogy a filmben lesznek, akik imádni fogják az Acélembert, és lesznek, akik nem fogják elfogadni őt, mint a föld megváltóját, és bár nincs konkrétan kimondva, de egyértelműen ez utóbbiak a Biblia értékrendje szerint élő keresztények. Ki más írna fel ilyen szöveget egy szoborra? Nyílván olyan ember, aki tisztában van azzal, hogy mik a hamis istenek és gonosz angyalok. A Hollywoodi receptet ismerve ezek az emberek maradinak és kirekesztőnek, vagy divatos szóval intoleránsnak lesznek bemutatva, akik előbb utóbb, valamely gigantikus alien-invázió után beismerik, Batmannel együtt, hogy mégis csak Superman a megmentőjük. Ha nem is ebben a filmben, az egyik folytatásban biztosan, hisz a jövőre nézve a stúdió már be is jelentett több mint 10 DC Comics filmet.

Süll Kristóf

Posted on April 19, 2015 and filed under Filmajánlók.