Költészet-e a XXI. század költészete?

A XIX. század költői című versben olvashatunk arról a harcos, mozgalmak élén álló költő imázsról, amit napjainkra szinte teljesen eltűntnek tekintenek. Mikor változott meg ez a váteszköltő szerep?

Valóban, Petőfi szerint a lánglelkű költők vezetik a népet „tűzön-vízen át”, de ez a népvezéri szerep 1848/49-es forradalom bukása után gyökeresen megváltozott.  Párhuzamba lehetne állítani a költők vezérszerepének eltűnését a kapitalizmus felemelkedésével. Madách Imre már Az ember tragédiájában (1860) megérezte azt, hogy nemcsak a költőknek, hanem általában a művészeknek a vezető szerepe is el fog tűnni a társadalomból, a művészet pedig egyszerű árucikké silányul. Ady Endrét szokták még úgy emlegetni, mint utolsó „népvezér költőt” a magyar irodalomban, ehhez viszont azt is hozzá kell tennünk, hogy ez a szerep már az 1900-as évek elején merőben anakronisztikus volt. De azzal, hogy mennyire elavult ez a vezetői szerep, legjobban maga Ady volt tisztában.  A XX. században a költők azzal rontottak tovább amúgy sem rózsás helyzetükön, hogy közülük némelyek a totalitárius rendszerek ‒ mint például a hitlerizmus vagy sztálinizmus ‒ propagandistáivá vedlettek, vagy pedig ‒ a kapitalista társadalmakban ‒ kénytelenek voltak kiszolgálni a kommercialitást, vagyis a piaci igényekhez igazodni. Márpedig a művészet, ha valóban művészet, egyiket sem teheti meg.

Ma hol tartunk ebben a folyamatban?

Napjainkra a „művészet” olyan kommersz árucikké vált, amit gyakorlatilag bárki elő tud állítani némi technikai tudással és egy csekély esztétikai érzékkel. Vegyük például a fényképezést. A XIX. század végétől kezdődően a fotográfia önálló művészeti ág volt, manapság viszont ‒ miután mindenki számára elérhetővé váltak a digitális fényképezőgépek ‒ gyakorlatilag bárkiből lehet „fotóművész”: tízezer kattintásból egy kép biztos lesz ami, ha nem is lesz zseniális, de nagyon jól sikerül. Persze mondhatja erre valaki, hogy a technológián belül is vannak zseniális fejlesztők, akik mindig valami újat találnak ki. Természetesen ezt meglehet tanulni, de ez nem művészet, ezt profizmusnak hívják. A művészet egy önálló, alkotó, kreatív tevékenység. Ma viszont a technológia úgy befolyásolta a művészetet, hogy már nem nagyon látni ezek mögött nagy egyéni teljesítményeket, vagy csak nagyon ritkán. 

Ezek szerint már az írók kora is leáldozott?

Teljesen, de már a második világháború után is megszólaltak a vészharangok, hogy nemcsak az írók, hanem a művészetek kora is leáldozóban van.

A hatvanas években zajló ellenkultúra forradalma milyen hatással volt erre a folyamatra?

Elementáris hatással volt rá. A popkultúra születésének lehettünk tanúi a hatvanas években. A popkultúra nemcsak a popzenét jellemezte, hanem megjelent például a festészetben is. A sokak által ismert Vasarely volt az egyike a pop-art megalkotóinak, ami egy olyan irányzat, ami a népszerűségen, popularitáson alapszik és számukra teljesen mindegy milyen módszerrel érik ezt el. Vasarely volt például az első, aki már nem maga festette a képeit, hanem „munkatársakat” is használt, illetve számítógéppel készített képeket. Ezeket a híres Vasarely féle villódzó, geometrikus formákat ő már számítógéppel tervezte. Annyi volt benne az újítás, hogy ezt elsőként ő csinálta. Ezeket a képeket manapság nem kunszt előállítani, minimális technikai tudással jobb képeket tud készíteni bárki Photosoppal.

Manapság hogyan lehet megkülönböztetni a valódi művészeket és hogyan tudnak Ők a társadalomban érvényesülni?

Egyre nehezebben. A gyors fogyasztásra és eldobásra szánt „junk-art” (szemét-művészet) olyan mértékben önti el ma az interneten keresztül a világot, hogy az emberek többsége nem fáradozik azzal, hogy a színvonalas, értékes alkotásokat kiválogassa. Persze az irodalmi palettán régebben is voltak „ponyva” könyvek, amik értéktelenebbek voltak, viszont ezeket nem a könyvesboltokban, hanem az aluljárókban árusították. Manapság megfordulni látszik a helyzet: a színvonalas könyvek szorulnak az aluljárókba, a könyvesboltokban pedig szinte csak szemetet árulnak.

Mi a véleménye az olyan modern stílusokról, mint például a slam poetry, aminek jegyében elég sok obszcenitást tartalmazó slam születik, de vannak, akik pozitív hatásként értékelik, mondván: „legalább olvasnak a fiatalok”?

Igen, ezt előszeretettel hangoztatják manapság. A Harry Potter regények kapcsán is ugyan ezt hallottuk, ennek ellenére továbbra is azt gondolom, hogy a Harry Potter regények nemhogy értéket nem tartalmaznak, hanem inkább károsak az összes generáció számára. A salm poetry esetében sem tarom jó megközelítésmódnak azt, hogy „legalább olvasnak a fiatalok”, ugyanis a művészeti ágakat önértékükön kell megítélni, és számomra nem értékmérő az, hogy hány ezer, vagy hány százezer fiatalt tudnak bevonni ezekbe a slam poetry versenyekbe. Talán két évvel ezelőtt volt az ELTE-n egy ilyen verseny, ahol Pajor Tamás volt a zsűri egyik tagja és az Ő véleménye szerint az ott elhangzott „művek” több mint kilencven százaléka egyszerűen szemét volt. Attól, hogy valaki a tehetségtelenségét és a feltűnési viszketegségét abban éli ki, hogy talál egy divatos irányzatot, mindenféle őrült, értéktelen klapanciát összeírogat, aztán elmegy és fellép vele a színpadon, ez ma már engem nem lep meg, de pusztán ettől ez még nem lesz művészet. 

Vannak napjainkban olyanok, akik nem ezt a kommersz alkotói tevékenységet folytatják?

Természetesen. Nagyon sok olyan író van, aki a modern irodalmat magas színvonalon műveli. Ilyen például Esterházy Péter és Mészöly Miklós ‒ aki már nem él ‒, viszont írásai közel kortárs műveknek számítanak. Parti Nagy Lajos egészen különleges eset, látszólag posztmodern író, de valójában ennek a korszaknak a kritikáját és karikatúráját adja a saját nyelvén, éppen ezért őt nem nagyon sorolják a posztmodernhez. Költők közül méltán híresek például Térey János, Tóth Krisztina, Varró Dániel, vagy Erdős Virág. Az ő műveikben véleményem szerint valódi értékek találhatóak és sokan is olvassák ezeket. Tehát nincs elveszve a magyar irodalom, sőt szerintem egy picit mintha túl sok költő és író volna a mai Magyarországon… (Nevet.)

Solymosi Vince

(képek: http://www.hitkresz.hu/)

Posted on December 30, 2015 and filed under Interjú.