Nőnek konyhában a helye?

Vita a nemek közötti egyenlőségről, avagy itt van-e az ideje annak, hogy a nők végre belássák, le kell mondaniuk a karrierről és inkább családjuknak szentelve életüket, maradjanak otthon.

Egy ehhez hasonló vitaindítót kaptunk azon a napon, amikor iskolánkban az osztályfőnöki óra kereteiben több osztályban szervezett keretek között vitatkoztunk annak rendje és módja szerint.

Mivel jómagam személyesen csak egy helyen vettem részt a vitában, tudniillik a saját osztályomban, most az itt lezajlott eseményekről kívánok beszámolni, valamelyest keresetlenül. Ám mielőtt belekezdenék a lényegbe, érdemesnek látom tisztázni, hogy e sorok írója habár elvetemült karrierista kékharisnya hírében áll, mégsem vonja kétségbe a család, mint a társadalom legkisebb egységének fontosságát és a későbbiekben önmaga is szándékozik alapítani egyet.

Tehát ezen a keddi napon, amint az osztályunkhoz beosztott, a vitázásban jártas felügyelő-mediátor (önmaga is felettébb művelt fiatal hölgy) felírta a felkavaró kijelentést a táblára (melynek lényege az volt, hogy a nőknek a konyhában a helye) biztosított minket a felől, hogy ha az erőviszonyok a pro és kontra csapatok között túlságosan kiegyenlítettek, akkor majd ő eloszt minket nagyjából egyenlően kétfelé. Mi erre kacagva legyintettünk, hiszen tudtuk, a mi (egyébként valóban kellemes és baráti) osztályközösségünkben nem kell senkit külön felszólítani arra, hogy ebben és ehhez hasonló kérdésekben vitatkozni kezdjen.

Fel is oszlottunk hát pro és kontra csapatokra. A vitaindító kijelentést támogatók csapatát (azaz, akik szerint a nőknek valóban inkább a konyhában a helyük, mint a szenátusban - vagy az irodában) javarészt az osztály férfi tagjai alkották meglepő módon 2-3 lány társaságában, akiket természetesen többé-kevésbé személyesen is ismerek és tudom, valójában terveznek továbbtanulni, ám eddig még elmulasztottam megkérdezni tőlük ugyan miért, ha úgyis helyesebbnek látják a konyhában való helyfoglalást. Bizonyára időtöltésnek tekintik a dolgot. De térjünk is vissza a tárgyhoz. A kontra csapat, melyben magam is helyet foglaltam, épp a fentiek ellentéte volt. Többségében hölgyek alkották néhány ugyancsak bátor, tömeggel úszni nem kívánó úrral, szemrehányásban is részesülve a másik csapat uraitól, akik tettek néhány megjegyzést a hölgyek karrierjét támogató urak férfiúi mivoltára. Hangsúlyozom, mindennek persze semmilyen ellenséges hangulata nem volt, mivel osztályunkat jobbára kivételesen intelligens fiatalok alkotják, akik képesek kulturáltan vitázni, majd ezt befejezve kedélyesen ebédelni egy asztalnál.

Ezek után a csapatok nekiláttak szorgalmasan leírni érveiket, amelyekből (s ezt én ugyancsak tanulságosnak találtam) a kevesebb főt számláló kontra csapatnak lett szám szerint több és sokszínűbb.

Amint ezt megtettük a következő lépés az érvek ismertetése volt mindkét csapat részéről 3-3 percben, majd pedig reflektálás ezekre 1.5-1.5 percben. Helyesnek látom nagyjából ismertetni a két fél érveit. A támogató csapat javarészt egysíkúan ismételte, hogy az, ha az anya munkát vállal, megakadályozza őt abban, hogy gyermekeinek elég szeretetet adjon, ami hosszú távon a társadalom rovására megy. Az ellenző csapat érvei vizsgálták a kérdést lélektani szempontból (a nők lelkének jót tesz az, ha intellektuális képességeiket maximálisan kihasználják), gazdasági szempontból (a kapitalista és teljesítmény orientált társadalomban egy nő sajnos nem engedheti meg magának, hogy teljesen ki legyen szolgáltatva valakinek anyagilag) stb.

A vita elején és végén is megszámlálták a csapatok tagjait, hogyha valaki esetleg a vita folyamán megváltoztatja véleményét, az észrevehető legyen. A második számlálás után kiderült, hogy a nőket konyhában látni kívánók csapata némileg megfogyatkozott (részben azért mert néhány csapattagnak sürgősen ebédelnie kellett), a nők karrierjét támogatók csapata pedig gyarapodott. A félreértések elkerülése végett felhívnám a figyelmet arra, hogy a fent említett táplálkozó tagok távozása önmagában csupán ennek a csapatnak a fogyatkozását jelentené és nem a kontra csapat gyarapodását, amely így abszolútnak tekinthető. Az azonban, hogy kik voltak azok, akik átálltak, sajnos nem derült ki pontosan, mert a szünet beálltával ki-ki sietett a következő órára készülni.

Mindenesetre az egész vita roppant tanulságos, élvezetes és érdekes volt, nem csak témáját tekintve, hanem pusztán időtöltés szempontjából is.

(KŐSZEGI ANNA, 13.a)

Posted on October 23, 2015 and filed under Közélet.